Az ősi kultúrákban; Kínában, Indiában is születéskor szokás volt a gyerekek horoszkópját elkészíteni. A szülők és a család tisztában volt azzal, hogy gyerekek életre felkészítéséhez az asztrológiában megtalálják a segítséget. Az elkészített gyermek-horoszkóp alapján a szülők fel tudtak készülni a gyerekek adottságaik, képességeiknek megfelelő neveltetésére. Ez a lehetőség ma is érvényes csak élni kell vele. Rohanó világunkban még fontosabb, hogy hasznos információkkal rendelkezzünk, melyet kamatoztatni tudunk a gyermek nevelésében. A gyermek horoszkóp egyben utat mutat a szülőnek, hogy megismerjék, elfogadják gyermekük képességét. Egyértelmű legyen, hogy tehetségét milyen szakterületen vagy szakterületeken tudja leginkább kiteljesíteni az élete során. A gyermek-horoszkóp elemzés leírja személyes tulajdonságát, érzelmi világának működését, a szeretethez, szeretteihez, családjához való viszonyát. Az akarata, ambíciói működését illetően vajon szorgalmas, kitartó lesz-e vagy éppen erre kell tanítani, felkészíteni a szülőnek. Önbizalma a fejlesztésre váró feladatok közé tartozik-e, vagy ezen a téren elmondható, hogy már kisgyermekként is egy egészséges önbizalommal rendelkezik. A gyermek-horoszkóp információt ad a gondolkodásmódjáról, önkifejezéséről és kommunikációjának módjáról.
A gyermek-horoszkóp fontossága:
Gondoljunk csak bele a saját magunk ” mi leszel ha nagy leszel” emlékeihez. Fogalmunk sem volt, hogy milyen iskolába mit is kellene tanulni. Szüleink is (gondolom másé is) az adott trend alapján próbáltak pályára irányítani bennünket. A mai napig előfordul, hogy több mint 20 év után jön rá az ember, hogy mit is kellett volna tanulni. Mi az ami hozzá közel áll és szívesen tanulná, kiteljesedne benne. Gyermek-horoszkóp információi nélkül megeshet hogy rengeteg időt fog eltölteni olyan tanulmányok elvégzésével, amit igazából nem szeret és soha nem fogja alkalmazni. Sok esetben fordul elő, hogy a szülő szeretné megvalósíttatni vágyait és gyermekét olyan foglalkozás felé tereli, amelyet valaha neki lett volna jó elérni. Ilyen esetben a szülőnek és a gyermeknek is rengeteg bosszúságot, konfliktust okozhat a ráerőltetett irány. A horoszkóp elkészítésével egyértelművé tehető az út ami felé terelnünk és segítenünk kell gyermekeinket.
Egy kínai közmondás szerint: „Legkedvesebb vendég házunkban a gyermekünk.”
Kedves Érdeklődő!
A lenti elérhetőségek közül bármelyiken felveheted velem a kapcsolatot. Nyugodtan hívj ha úgy érzed szükséged lenne még információra.
Üdvözlettel: Sándor D. Marika
Telefon: 20/4646-109
e-mail: info@s-capella.hu
Facebook: https://hu-hu.facebook.com/SandorDMarika/