Sokat gondolkodtam, azon miként beszélhetek Nektek arról, hogy mi is a bőség, a szerencse. Minden ember életében, és gondolkodásában mást és mást jelent a szerencse szó fogalma. Amitől az egyik nagyon szerencsésnek érzi magát, attól a másik ember szenved, és méltánytalannak tartja a sorsát. Mindannyian más-más dolgok, tevékenységek során teljesedünk ki, érezzük magukat boldognak.  Mi a szerencse, mit jelent a bőség? Az emberek sokan azt gondolják, hogy a boldogság az majd eljön valamikor, az nem most van, az majd még csak lesz, akkor, ha anyagilag elérem a céljaimat, az elvárásaimat az élettől.

A boldoguláshoz való igaz szükség van a pénzre, a boldogság, azonban nem egy úton jár az anyagiakkal.  A boldogság, a jelen pillanat kisebb vagy nagyobb örömteli pillanatai. Amikor képes az ember megélni, befogadni az adott élethelyzet csodáját, amikor megérti a Forrás, a Teremtés csodáját.

Azt mondja egy keleti bölcsesség, hogy szerencsés az ember, aki azt csinálja, amit nagyon szeret. Az ember, amit örömmel végez, amiben kiteljesedik, ez gyakran nem jár együtt extra fizetéssel, vagy óriási bevétellel.

Mi emberek sokfélék vagyunk, és különböző tevékenységekben találjuk meg Önmagunkat, különböző szabadidős tevékenységekben, munkában teljesedünk ki, és érezhetjük magunkat szerencsés embernek.

Ez a tanfolyam abban segít, hogy megértsd, tudatosítsd Önmagadban, hogy milyen területen lelheted meg a bőséget, milyen tevékenységek során érezheted magad jól a bőrödben. Hol tudsz bőséget teremteni, hol kapsz erre lehetőséget a Gondviseléstől.

Kedves Érdeklődő!

A tanfolyam egy alkalmas és minden hónapban egyénileg és csoportban is indul.

Az eseménynaptárban megjelölt kezdési időpontok létszám függők.
Tanfolyamot már két fő jelentkezése esetén is elkezdjük.
Szeretettel várom jelentkezésedet.
Hívj ha úgy érzed elérkezettnek látod az időt a fejlődéshez.

A tanfolyam ára 6.000 Ft.
Üdvözlettel: Sándor D. Marika
Telefon: 20/4646-109
e-mail: info@s-capella.hu
Facebook: https://hu-hu.facebook.com/SandorDMarika/

Share This

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás